BERLIN

Panorámakép a városról

Fájl:Berlin.svg

Körzet Lakosság
2007. augusztus 31.
Terület
(km²)
Charlottenburg–Wilmersdorf 315.681 64,72
Friedrichshain–Kreuzberg 266.822 20,16
Lichtenberg 257.228 52,29
Marzahn–Hellersdorf 249.519 61,74
Mitte 327.141 39,47
Neukölln 305.765 44,93
Pankow 361.338 103,01
Reinickendorf 241.926 89,46
Spandau 223.876 91,91
Steglitz–Zehlendorf 289.096 102,50
Tempelhof–Schöneberg 331.605 53,09
Treptow–Köpenick 236.783 168,42

A németek és a pénz

http://berlinikaland.ingyenblog.hu/

Angliában állandóan az időjárásról beszélnek az emberek, Németországban pedig a pénzről. Nem igaz, hogy csak a magyarok panaszkodnak. Az a jellemző, hogy társadalmi rétegtől függetlenül – orvos, asszisztens vagy éppen segédmunkás – mondják, hogy mennyire drága az élet. Persze leggyakrabban Magyarországon is az sopánkodik, akinek nem kellene… Nap, mint nap tapasztalom, hogy a német lakosok mennyire elégedetlenek, de legalábbis azt mondják, hogy tizenöt éve jobb volt, azóta pedig egyre rosszabbul élnek. Persze mindig lehet még jobb életszínvonalon élni, a német orvosok Svájcba vagy az északi országokba vándorolnak „szerencsét” próbálni.

Még mielőtt kijöttünk Németországba, olvastam egy rövid cikket a német reálbér alakulásáról 1991-től napjainkig, amelynek a következtetése az volt, hogy a reálbér növekedése az árak növekedésével arányosan növekedett német honban. Ez azt jelenti, hogy ma egységnyi pénzből pontosan annyi terméket tudunk Németországban vásárolni, mint 1991-ben. Azóta gyökeresen megváltozott a világgazdaság, amelynek egyik legfőbb haszonélvezője Németország. Az energiaköltségek valóban megemelkedtek a világ minden részén, így Németországban is, de a német sas országában alig érzékelhető az infláció, mélyponton a munkanélküliségi ráta (6,8%), a világ egyik legnagyobb exportőre és vezető európai gazdasági hatalom. Az lehet, hogy a német átlag állampolgár rosszabbul él, de a német tőzsdeindexben található cégek (Pl. Allianz, Metro, BASF, Adidas, Deutsche Bank, MAN, BMW, Daimler, stb.) gazdagabbak és nagyobbak, mint valaha voltak. És azt tapasztalom, hogy az átlag folyamatosan vásárol. Például a bevásárlóközpontban szombaton este, zárás előtt hosszú sor állt, amikor egyik kedvenc üzletünkben egy akcióban vásároltunk. Vagy említhetném azt az esetet, amikor betévedtem kíváncsiság kedvéért egy óriási autószalonba és minden értékesítő pultnál ültek, papírokat töltöttek, vagyis autót vásároltak. Perceken át rám sem hederítettek, mert olyan sokan voltak az autóházban. A saját szememmel látom az utazási irodákat, amelyek gyakran tele vannak, de legalábbis folyamatos az ügyfélforgalom, mert itt mindenki utazik, a legkülönlegesebb helyekre. Így elhiszem azokat a fogyasztói és üzleti bizalmi indexeket, amelyeket olvasok a sajtóban, valóban csúcson pörögnek a nagy német multik. Vagy említhetném az ingatlanpiaci áremelkedést, mert Berlin nagyon kedvelt és az árak a magas keresletnek és a szűk kínálatnak köszönhetően két számjeggyel bővültek tavaly.

Emlékszem, hogy szeptemberben az egyik albérlet szomszédságába bekopogtattunk, hogy megkérdezzük, milyen a környéken élni. Egy orosz nő nyitott ajtót, akinek több kérdést tettünk fel, de folyamatosan azt hajtogatta: „Alles teuer!!!”, mást nem tudott mondani, mert nem beszélt jól németül. Nevettünk egy nagyot, aztán mentünk tovább. Most, hogy közel 2 hónapja végzem a bevásárlást, tisztában vagyok az árakkal és még mindig számolgatok forintban. Azt mondják, hogy ez a szokás előbb utóbb elmarad. Van olyan termék, mint a hús, valóban drágább, de szerintem jobb minőségű, és biztos vagyok abban is, hogyan jobban ellenőrzik. Természetesen Németországban sem mindegy, hogy hol vásárolunk, mert óriási különbségek vannak. Tejfölt lehet kapni 0,29-ért és 0,59-ért is hasonló minőségben. De legtöbbször forintra pontosan magyar áron vásárolok. Így például 100 gramm jobb minőségű sonka 1 euróba kerül. Most nézem egy olcsó magyar üzletlánc honlapját és aktuális akcióját. A 100 grammos minőségi selyemsonka 300 forintba kerül. Vagy látom, hogy egy krémtúró 105 forint, itt 0,29 vagy 0,39 euró. De ugyannyiba kerül a tej, tésztaféle, ketchup, virsli és még sorolhatnám. Az akciós narancs kilója 0,95 euró, a nem akciós 1,2-1,3 euró. Ma vásároltam 5 kiló almát 3,5 euróért akcióban, mert amúgy egy kiló alma 2-3 euróba is kerülhet!!! Ugyanannyiba kerül a benzin, a ruházkodás pedig olcsóbb. Az akció pedig itt valóban akció, ha ügyesen vásárolunk. Az egyik üzletben például a félárat is lefelezték és tulajdonképpen használtruha áron tudtunk vásárolni. Ugyanezen áruház magyar képviselete, ahol lassan 10 éve vásároltunk, soha nem akciózott ilyen mértékben. Múlt héten vásároltam egy cipőt 30 euróért, eredeti ára 100 euró volt. A pékségben 2-3 euróba kerül 1 kiló barna kenyér, ha viszont szupermarketben vásárolunk, akkor akár ennek a fele is lehet. Azt mondják, hogy a szolgáltatások drágábbak, de ezt is megkérdőjelezem. Valóban vannak különbségek, például nem szeretnék autószerelőhöz fordulni mostanság. Legalábbis amit ismerősöktől hallottam, simán lehet 10 vagy akár 20-szoros különbség is. A fodrász 12 euróba kerül a mellettünk lévő bevásárlóközpontban, ha Budapesthez hasonlítunk, akkor nincsen jelentős különbség. Az albérleti díjunk sem egy horror összeg. Igazából lényeges eltérések nincsenek az árakban…

Egy valami viszont nagyon is számít, a fizetés és a jövőkép. Összefutottam teljesen véletlenül egy volt kollégámmal a berlini reptéren és néhány hét múlva leültünk kávézni. Elmesélte, hogy mennyire imádja Berlint, a munkahelyét és a berlini életét. Egy vegyipari cégnél dolgozik a pénzügyi osztályon, de nincsen diplomája és semmi extra dologra nem kell gondolni. A fizetéséből rendezi magyar hitelrészletét, ezen kívül egymagának akkora lakást tart fent Berlinben, mint a miénk. Minden hónapban egyszer hazarepül, és minden nap étteremben ebédel. Emlékszem otthoni énjére, hogy mindig panaszkodott és nem érezte jól magát a bőrében, mert úgy gondolta, hogy nem becsülik meg őt. Most pedig fülig ért a szája, folyamatosan mosolygott, sugárzott róla a boldogság. A munkahelyén nemsokára egy projekt vezetésével fogják megbízni őt. Persze szeretne többet félretenni és nagyon sokat utazni, amihez az szükséges, hogy magyar barátnője is Berlinben éljen és dolgozzon. Erre tavasszal fognak sort keríteni. Barátnője egy multinál dolgozik Budapesten osztályvezetőként, 29 főt irányít, de átszámítva kevesebbet keres, mint diploma nélküli barátom Berlinben. Hát nem mindegy…

Dórikám az első napokban elhűlve hallgatta az orvosok társalgását a rendelőben. Mesélte, hogy minden második mondatuk úgy végződött, hogy minden olyan drága. Az egyik orvos azzal büszkélkedett a másiknak, hogy vásárolt egy sportkocsit, ami rettentően drága volt, és nem érti, hogy miért került ennyibe. Szóba jött a személyi trénerük és a takarítónőjük, amelyek nélkülözhetetlenek ugyebár, és amelyeket ugyancsak drágának tartottak. Aztán az egyikük azzal büszkélkedett, hogy vadászatra szeretne járni, mert nagyon fontos számára, hogy kellő partnert találjon magának, a golfot pedig az újgazdagok sportjának tartja. Aztán a napokban Dóri hallotta, hogy vele egy idős kolléganője a bankjával egyeztet telefonon. Kinézett egy ingatlant Frankfurtban, amelyet befektetésnek kíván hitelből megvásárolni. Soha vissza nem térő, fantasztikus ajánlat, hiszen a kétszobás luxuslakás „csak” majdnem fél millió euróba kerül. Az Omega karórán és LOUIS VUITTON táskán már nem lepődünk meg, ezek játékszerek, nem számítanak kirívónak orvosi körökben. Ez az életszínvonal számunkra elképzelhetetlen, kelet-európaiként távoli messzeségben van, számunkra elérhetetlen, amibe az itteniek „beleszülettek”. Viszont jó érzés nyugalomban élni, a megfelelő helyen lenni és tudni, hogy minden lehetőség megvan az egzisztencia megteremtésére…

Berlin valóban Európa

Berlinben főzés, pelenkázás, vagy éppen porszívózás közben nagyon sok időm van gondolkodni. Önzetlen, szeretetteljes és melegszívű emberi kapcsolatok vettek minket körül a magyar hétköznapokban. Természetesen a családra gondolok a legtöbbet, mert tengernyi lelki és fizikai értéket kaptunk, hiányoznak és szeretném megölelni őket. Ha a borozással eltöltött baráti vacsorák jutnak eszembe vagy a sok közös kirándulás, séta, élmény jut eszembe, fáj a szívem, mert nem találkozhatunk barátainkkal nap, mint nap. Szeretném hallani a csapatom által generált telefonos zsivajt, lendületet, sikert, dinamizmust, érezni a tőzsde kiszámíthatatlan erejét… Hiába telt el kevés idő, az ember mindig felteszi a kérdést, hogy vajon megérte?

„Valamit valamiért!”- a mondás igaz. Pillantsatok be berlini életünkbe! Ma délelőtt a ház mögötti játszótérre mentünk, de úgy döntöttünk, hogy mégis a lakás előtti játszóteret választjuk. Kicsit időztünk ott, mert Ervinke a körülbelül 20 méterre található, harmadik kis terecskén akart felülni a fókára. Ezzel próbálom szemléltetni, hogy az infrastruktúra egyszerűen lenyűgöző. Felteszem a kérdést: mikor lesz Magyarországon ilyen gyermekbarát környezet? Kicsit árnyalja a képet, hogy itt is van sok szemét és kutyaszar, de a játszótereket takarítják. Ugyan tegnap mínusz 2 fok volt, biciklire pattantunk és eltekertem Ervinkével az orvoshoz, hogy bejelentsem őt. Keresztül-kasul mindenfelé parkokat és bicikli utakat látok, a biciklisek számára legtöbb helyen külön lámpát is szereltek. Hatalmas tereket hagytak a házak között, élhető és barátságos, emberközeli és családbarát.

A tömegközlekedési eszközöket is úgy alakították ki, hogy a kismamák, mozgáskorlátozottak és biciklisek is könnyedén használni tudják. Az egyetemi évek alatt egy ismerősöm mesélte, hogy amikor a német busz megáll, akkor a jármű egyik fele lesüllyed, hogy könnyebben felszálljanak az utasok. Nem tudtam elképzelni, de ellenőriztem, valóban így van. Dóri egyik nap mesélte, hogy a villamoson az egyik utas elővett egy szendvicset és enni kezdte. A járművezető a kamerák miatt meglátta és előrejött, jól leszidta és azt mondta, ha folytatja, akkor szálljon le! Tetszik, hogy ebben a társadalomban a járművezetőt is tisztelik. Valóban minden szerelvény tiszta, megbízható és pontos, az utas közönség igényes és mindenki vált jegyet. Ilyenkor gondolok budapesti üzleti útjaimra, amikor nem autóval közlekedtem, mert a villamoson, vonaton áldatlan, szörnyű körülmények uralkodtak és szabályosan mocskosnak éreztem magam, amikor hazaértem. Emlékszem olyan szituációra, amikor az egyik sofőr kiszállt, odarohant a másik autóhoz, aztán hangosan ordibált. Vagy amikor séta közben az egyik mercedeses kihajolt az autóból és leüvöltötte a biciklis fejét. Nagyon komoly Berlinben a vezetési kultúra is. Persze Berlinben is megdudáltak már, de az elmúlt másfél hónapban annyiszor, mint Pesten egy utazásom alatt. Meglepő, hogy az autósok udvariasan átengedik a gyalogosakat és a biciklist is a gyalogátkelőhelyen. Ha útközben indexelek, legtöbben beengednek, nem kell a mellettem lévő sávban közlekedő autósra rántani a kormányt, mint Budapesten. Viszont nagyon megtévesztő, hogy a lekanyarodó sávnak külön lámpája van és a nagyon vigyáznom kell, nehogy rossz lámpát nézzek. Berlinben a sárgán történő áthajtásért még nem büntetnek, viszont már többször láttam traffipaxot és egyszer már igazoltattak is.

Péntekenként munkaidő után elmegyünk Dórika elé a rendelőbe és irány Európa legnagyobb IKEA-ja, amely tőlünk autóval 10 percre található. Ervinke nagyon élvezi a gyerekosztályt és az étterem melletti játéksarkot. Múlt héten jöttünk haza az IKEA-ból és enyhén szállingózott a hó. Este hét óra elmúlt már és gyorsan haza akartam érni. A szokásos 65-ös tempóban haladtam, de az autók lassabban mentek. Azt vettem észre, hogy kerülgetem az autókat jobbról, aztán balról, de nem tudtam haladni. Majd megláttam az ötvenes táblát és eszembe jutott, hogy nem a budapesti IKEA-ból tartunk a lakás felé. Egyetlen idegbeteg közlekedett aznap Berlinben, gondolom, kitaláljátok, hogy ki. Itt betartják a szabályokat, szinte kivétel nélkül, különösen, ha havazik. A mentalitásom idővel változik csak, de jó úton vagyok, itt valóban nyugodtan élünk…

A kifelé vezető úton

Az orvosi engedélyekhez szükséges magyar nyelvű papírok jelentették az első lépcsőfokot az ügyintézésben. Az illetékes hivatalban nem vettek minket emberszámba, Dóri minden héten telefonált, hogy sürgős, mire a válasz: „Másnak is”. A stílust és hangnemet nem kommentálom, az email postafiókot pedig tapasztalatunk szerint nem olvassák. A valószínűleg körmüket reszelő hölgyeknek a törvényben előírt hivatali időben nem sikerült kiállítani és postára adni az igazolásokat. Miután a határidő után két héttel sem kaptuk meg a dokumentumokat, komoly aggodalmaink támadtak. De nem ültünk tétlenül, felhívtuk a hivatalt és elkértük a felügyeleti szerv nevét, de félretájékoztattak bennünket!!! A kezembe vettem az ügyet és felhívtam az egészségügyi minisztériumot, aztán az államtitkárságot, utána meg a helyettes államtitkárságot. Kapcsolgattak ide-oda, körülbelül egy órán keresztül telefonáltam. Legalább öt aktakukacnak meséltem el a problémámat, míg kiderült, hogy kinek kell levelet írni. Dóri megírta a levelet és pár napon belül az összes dokumentum rendelkezésre állt, minő véletlen!!!

Akkor már jelentkezett a Központi Statisztikai Hivatal állítólagos munkatársa, hogy Dórinak milyen külföldi tervei és szándékai vannak. Kicsit megéreztük az előző rendszer titkosszolgálati módszereit és aggódtunk a papírok miatt, mert ezek szerint tudtak külföldi terveinkről… Aki figyeli a sajtót, a legolvasottabb fórumokon minden héten lát cikkeket az orvosok tömeges elvándorlásáról, szakorvoshiányról és a meglévő szakorvos állomány magas életkoráról. Közeleg a kapuzárás az orvosok számára, ezért késnek az engedélyek, gondoltuk, mert ilyenkor az ember a legrosszabbra gondol. Szerencsére tévesen feltételeztük ezt, de érthetetlen módon a Központi Statisztikai Hivatal még kétszer telefonált, hogy Dóri külföldi munkavállalási szándékairól megbizonyosodjon.

Megnyugodtunk, de sajnos még távol éreztük a pezsgőbontás idejét, mert a német engedélyezési folyamat is tartogatott néhány meglepetést. Azt a szőrszálhasogatást, amit a rosszindulatú berlini Frau Csúnyaság művelt!!! Elképesztő!!! Először az eredeti dokumentumokat kellett bemutatni, majd mellékeltük az eredeti papírok fénymásolatait, a hivatalos fordítás eredeti példányát és a fordítás másolatát is. Dórika mindent precízen előkészített, így nem találhatott semmilyen kivetnivalót, ugyanakkor a nyelvvizsgába mégis belekötött. A szigorú rigó utcai nyelvvizsga nem felelt meg neki, mert azt mondta, hogy kizárólag a Goethe Intézet igazolását fogadhatja el. Pár álmatlan éjszakát és stresszt okozott számunkra, hogy Dórinak egyik napról a másikra B2 típusú nyelvvizsgát kell letenni, és akkor már november derekán jártunk. Mire lenyelvvizsgázik, megkapja az eredményeket, bizonyítványt, 2013-at írunk. Így január közepén nem tudott volna Németországban hivatalosan orvosként dolgozni. Dóri nagyon ügyesen megtalálta a megoldást. Felutazott Budapestre és sikeresen abszolválta a Goethe Intézet B2 típusú nyelvi szintfelmérő tesztjét, amelyről igazolást is kapott. Az ügyintézési folyamat nagy nehezen véget ért…

Interjús kiruccanás szeptemberben

Sokat gondolkodtunk azon, hogy melyik országba menjünk. Anglia és Németország kerültek a pakliba, majd felvettük a kapcsolatot közvetítő cégekkel. Csakhogy az orvosközvetítők nem jelentkeztek azonnal, vagy egy formalevelet küldtek, hogy később jelentkezni fognak. Így is történt, mert 2-3 hónap múlva valóban érkezett jópár megkeresés, de addigra mi már Berlin mellett döntöttünk.

Szeptember végén bébit lepasszolva kirepültünk a szeles Berlinbe, hogy megismerjük a várost, a munkahelyet és elintézzünk néhány hivatalt. Emlékszem, amikor kiszálltunk a repülőből és a budapesti napos 25 fokos nyári meleg után viharos erejű hideg szél fújt Berlinben és 15 fokot mutatott a hőmérő. Már akkor tudtuk, hogy elfelejthetjük a pécsi mediterrán időjárást, valószínűleg nem sokat kényeztet minket a napocska.

Hétvégén albérleteket néztünk, de igazán egyik sem jött be. Persze nem sejtettük, hogy nem lesz minden olyan egyszerű. Hétfőn este kiderült, hogy Dóri egy másik városrészben fog dolgozni, így a hétvégi lóti-futi, és az éjszakáig való internetes albérletkeresés értelmetlen volt, mert másik körzetben kellett keresni. Viszont már csak egy napunk maradt a hivatali ügyintézésre és az albérletre.

Kedden délelőtt következett a német orvosi engedélyezési hivatal. Frau Szörnyella Numero I. fogadott minket. Mindenbe belekötött, fintorgott és pofákat vágott. Kemény leckét kaptunk, bizony itt sem minden fenékig tejfel!

Aztán jött a lakcímbejelentés, mert az orvosi engedélyhez szükség volt berlini lakcímre. Viszont a főváros másik végébe kellett utaznunk, mert csak ott volt szabad időpont. A hivatal környékén két-három szintes családi házak álltak, szinte minden házban gyönyörű virágok pompáztak és persze mindenhol ott virított a német zászló. Kizárólag németek lakta környéken volt a hivatal a rendőrséggel közös épületben. Mindenfelé fegyveres férfiak mászkáltak egyenruhában, elég félelmetes volt, aztán következett Frau Szörnyella Numero II., aki fél órás magyarázkodás után adta ki a szükséges igazolást. Igazi kövér, csúnya és ápolatlan nőt fogtunk ki, igen kellemetlen modorral. Rámszólt, hogy ne beszéljek Dórival magyarul, mert német hivatalban ülünk. A papírokat azért nem akarta kiadni, mert azt gondolta, hogy azonnal munkanélküli és szociális segélyért fogunk fordulni. Aztán Dóri nevén akadt fent, mert nem értette a Jászné asszonynevet. Az ügyintézés után pedig ránkförmedt, hogy sokáig tartott az ügyintézés. Arra emlékszem, hogy rettenetesen fáradtak és éhesek voltunk és teljesen kiakadtunk…de még sokat kellett küzdenünk nap végéig!

Szerdán kora délután indult vissza a repülőnk, így kedden délután még albérletet kellett találnunk. A hivataltól rögtön a megfelelő városrész felé vettük az irányt. Már délután három óra volt, amikor Hellersdorfba érkeztünk. Bementünk egy ingatlanirodába, ahol segítőkésznek bizonyultak és megnéztünk egy számunkra ideális ingatlant. Háromszor körbenéztük a lakást, de minden rendben találtuk, szuper, modern és tágas, ez kell nekünk! Összeölelkeztünk, örültünk, hogy végre kifújhatjuk magunkat. Amikor kijöttünk a lépcsőházból, akkor vettük észre, hogy a lakás közvetlenül egy kocsma fölött található. Hihihhiihihihiiiiii! GPS elő, irány az ingatlaniroda. Fél ötöt ütött az óra, amikor a másik ingatlanirodát megláttuk, de úgy tűnt, hogy az iroda zárva, az ajtót sem tudtam kinyitni. Akkor láttam, hogy Dórika föladta. Összeszedtem magam és azt mondtam, hogy márpedig bemegyünk! Szinte felfeszítettem az ajtót és bingóóóóó! Frau Möllke segített! Az utolsó pillanatban megtaláltuk német otthonunkat. Teljesen felújított panellakás a hétvégén nézegetett albérletek közel feléért! Szívesen felsorolom, mert szuper helyen lakunk: új nyílászárók, új elektronikai hálózat, új fürdőszoba, új konyhaszekrény, új vízvezetékek, új belső ajtók, új parketta, a ház előtt és mögött játszóterek, a házunk mellett négy dombocska, ahol lehet szánkózni, parkolni ingyen lehet és általában van hely, körülbelül 200 méterre egy nagyobb bevásárlóközpont található mint az Árkád, S-Bahn megálló 200 méteres távolságban. Az ablakaink belső udvarra néznek, ezért csöndes, nyugodt, valóban élhető és szép környéket találtunk, ráadásul mindenhol bicikliút szeli át Hellersdorfot és rengeteg a park és zöld terület. Most már csak ki kellett venni a lakást, ami ugyancsak sok izgalommal járt. Németországban nem lehet csakúgy ingatlant bérelni, mert jövedelemigazolás kell hozzá. A jövedelem 40%-a alatt kell lennie az albérleti díjnak rezsivel együtt! Így még egy kört kellett futnunk a hazarepülésünk előtt, hogy Dóri leendő munkahelye kiállítsa a szükséges dokumentumot. Az albérleti szerződést már nem tudtuk Berlinben aláírni, így izgultunk, hogy vajon megtartják-e nekünk a lakást. Szerencsére korrektek voltak, így levelezéssel megoldottuk a szerződés aláírását és az ingatlaniroda által aláírt szerződést is visszaküldték Pécsre.

Így ez a fejezet lezárult, de a kaland még el sem kezdődött…

A döntés

Sokan csodálkoztak, mások azonnal megértették, amikor bejelentettük, hogy elhagyjuk az országot. Szeretném röviden összefoglalni, hogy miért döntöttünk a külföldre költözés mellett.

2007-ben végeztem az egyetemen, tele reménnyel és bizakodással, hogy jó szakmát választottam. Közgazdászként nem láttam más irányt, csak a pénzügyi szférát. Mivel magam is aktív kisbefektető voltam az egyetem évei alatt, úgy gondoltam, hogy komoly karriert fogok építeni. Néhány évet biztosítási és banki ügynökként dolgoztam, aztán jött a menő brókercég. Értékpapír kereskedő asszisztensként kezdtem. Olyan tűz lobogott bennem, ami kevesekben… Gyakran az asztalon állva telefonáltam és több száz hívást indítottam naponta. Amint lehetett, letettem a tőzsdei szakvizsgát és fél év múlva már kereskedő voltam. Újabb fél év múlva már embereket irányítottam és oktattam, minden nap egy újabb kihívás és tanulás volt. Komolyan megdolgoztam azért, hogy értékesítési vezető legyek. A cégben persze híre ment a sikereknek és a kitartó munkának. Jöttek más fiókokból és megnézték, csodálva hallgatták, hogyan csináljuk az értékesítési munkát. 3 év múlva egy mintacsapatot hoztam létre, nagyon értékes emberekkel és persze központilag minden segítséget megkaptam. Professzionális tréning, coaching, informatikai cuccok, és végül a CRM rendszer bevezetése a fiókban, ami óriási segítséget jelentett. Talán a legszebb eredmény és elismerés a budapesti központban végzett munka volt, mert a fiókban gyűjtött tapasztalatok alapján részt vettem a központ CRM rendszerének kiépítésében. Ezt olvasva azt gondolhatja bárki, hogy nem vagyok normális, hogy otthagytam a tuti melót. Csakhogy a kép nem ennyire csillogó!

A nagypolitika úgy döntött, hogy a magánnyugdíj pénztárakat megszüntetik. A magánnyugdíj pénztárak a Budapesti Értéktőzsdén jelentős pénzeket mozgattak, amelyek kiesésével meghalt az intézményi befektetői kör, ezzel a tőzsdei forgalom jelentősen lecsökkent. A forgalom csökkenése pedig a kisbefektetői tranzakciók ugrásszerű visszaesésével és a budapesti értéktőzsde összezsugorodásával járt. Érdemes megnézni néhány kisrészvény árfolyamát, amelyek értékük ötödére, sokszor tizedére zuhantak. Így nem volt sztori és fantázia a magyar piacban. A befektetők három-négy értékpapír adásvételével foglalkoztak és foglalkoznak ma is. Egy brókercég a tranzakciókból él, de ha kevesebb a tranzakció, kevesebb a bevétel is. Évek után úgy éreztem, hogy a munkámnak nincsen kézzel fogható eredménye, mert a befektetők csalódottak, kiábrándultak, és a cég bevételei sem úgy alakultak. Hiába jöttek befektetők százai, akkor sem lehetett csodát tenni. Kiábrándultam a pénzügyi piacokból és úgy gondolom, hogy nem foglalkozhatok hosszú távon azzal, amiben már nem hiszek. A legrosszabb pedig, hogy nem láttam a jövőt és kiutat, mert minden egyre és egyre rosszabb lett. Az ingatlanfejlesztések visszaesése 90% (!!!), az építőipar behalt, a kivitelező cégek nagy részét felszámolták, az építészeknek nincsen munkájuk, az emberek nem vesznek új kocsit és nem mennek nyaralni. Alig találni olyan szakmát, ahol nem érződik a lassan hat éve húzódó magyar gazdasági válság. Nem fogyasztanak, pedig a fogyasztás a gazdaság egyik fontos motorja. Itt van néhány tavaly adat, amelyeket decemberben publikáltak: A GDP tekintetében többéves mélypontot közölt a Központi Statisztikai Hivatal, ugyanis 1,5%-al csökkent a bruttó hazai termék volumene. A hazai ipari termelés visszaesése közel 4% volt októberben. Hónap végén borzasztóan gyenge hazai kiskereskedelmi adatokat publikáltak, a lakossági fogyasztás csökkenésének mértéke közel 4% volt októberben. A politikusok azt mondják, hogy majd jobb lesz, csak ki kell várni. És mi erre a garancia? Ott vannak egyes dél-amerikai vagy arab országok, ahol évtizedek vagy évszázadok óta politikai és gazdasági bizonytalanság uralkodik. További éveket vesztegessünk el? Egyébként sem hiszek benne, hogy jobb lesz.

A gondolkodásom akkor változott meg gyökeresen, amikor Ervinke megszületett. Folyamatosan megválaszolatlan kérdések cikáztak bennem és komolyan félni kezdtem. Már nem csak magamért és a feleségemért kell felelősséget vállalni, hanem egy új kis töppentőért is, aki közös életünk értelme, kincse, szerelmünk gyümölcse. Gyorsan rádöbbentem arra, hogy kicsi a lakás, de a nagy bizonytalanságban nem akarok hitelt felvenni, hogy családi házunk legyen. Mi lesz emberek százezreivel, akik nem tudják törleszteni a hiteleiket? Milyen csóró, megnyomorított társadalomban fog felnőni a gyermekem? Tavaly nyáron nem tudtuk bevinni Ervin vizeletmintáját a gyerekklinikára, mert az osztályt szabadság miatt bezárták. Teljesen megdöbbentem és komolyan féltem, hogy ha valamelyikünk beteg lesz, akkor nem tudnak ellátni minket. Vajon hova vezet az orvoshiány az egészségügyben? Mit mondok a fiamnak, ha külföldön szeretne továbbtanulni? Hogyan tudok a gyermekemnek jövőképet adni, amikor Magyarországon nekem sincsen? A magánnyugdíj pénztárak államosítása után miből lesz nyugdíjunk 30-40 év múlva, amikor az állam folyamatosan elherdálja a pénzt, az emberek pedig nem fizetnek adót? Mikor tudok a családom számára egy új személyautót vásárolni? Mikor jutok el könnyedén nyaralni Párizsban, Rómába és a tengerentúlra? Mikor tudok görcsök és folyamatos feszültség, stressz nélkül élni?

Magyarország megvár, bármikor visszajöhetünk. A megoldás csak a külföldi munkavállalás lehet. nyelvet kell tanulni, világot kell látni, egzisztenciát kell építeni.